2014. december 8., hétfő

Szállítmánybiztosítás

Hasonlóan az életbiztosításhoz, a vagyon-, konkrétabban a szállítmánybiztosítási törekvésekkel is találkozhatunk az ókortól kezdve, melyek szintén a kölcsönösség elvén alapultak. Ennek a biztosítási ágnak a megjelenése szorosan összefügg a kereskedelem fejlődésével, hiszen elsősorban az áruszállító eszközök és a szállított áruk biztosítására jöttek létre.
A görög Konionia például hajótulajdonosok kölcsönösségi egyesülete volt, mely a hajózási károkat felosztás révén térítette meg.
Kr. e. 300-ban Palesztinában pl. a  szamárhajcsárok arra szövetkeztek, hogy azoknak a társaiknak, akik szamarukat elveszítik vadtámadás, vagy rablás által, új szamarat adhassanak.
A második pún háború alatt a spanyol fegyver és élelmiszerszállítók kikötötték, hogy a rakomány elvesztése esetén Róma térítse meg kárukat.
A rendszeres, szervezett biztosítási formák között elsőként megjelenő szállítmánybiztosítás azonban csak a középkori kereskedelem fejlődése nyomán született meg. Az ekkor alakult  hajózási biztosítók általában részvényes formában szerveződtek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése